Hogyan lesz a kiválóság a boldogságod záloga?
Grósz Ákos | 2024.szeptember 10.

Mit jelent számodra ez a szó?
Régen megosztó volt a jelentése számomra, amolyan szorongó megfeszülés generálódott belőle. Kiválónak lenni lehetetlen, gondoltam. Sőt nem is akarok kiváló lenni, mert…
Mert nem akarok bizonyítani, pontosabban nem tudok bizonyítani, csak a csalódás lenne belőle, különben is minek kiválónak lenni, annyival több erő és energiát emészt fel, az iskolában sem tudtam megcsinálni, nem éri meg az áldozatot.
Régen hasonló gondolatok kavarogtak a kiválósággal kapcsolatban a fejemben és ahogy már említettem egy gyomorszorító érzés társult mellé, mintha nyomasztana. Nagyjából így tudnám jellemezni az állapotot akárhányszor inspirálódtam valaki vagy valami által és azt mondtam ez az! Ezt akarom, csináljuk!
Egészen addig jutottam, hogy feszültséggel teli állapotba kerültem és a legrosszabb az volt benne, hogy magam sem tudtam mi a fene ez az egész.
Ahogy egyre inkább kezdtem megérteni a múltam működését az identitásom alkotóelemeit a meditáció és a belső utazás által úgy tudtam egyre inkább eltávolodni ettől a koncepciótól. Egy idő után már nem azt éreztem, hogy ez vagyok, sokkal inkább azt, hogy ez egy kabát, amit magamra vettem, és amit már rég kinőttem. Szorított, szó szerint, fizikai fájdalmat okozott, és ráadásul “börtönben” tartott, mert nem tudtam átlépni rajta. Mintha meg lenne az akarat, de valami nagyobb erő tépné lefelé az embert, és minden lépéssel az ólom cipő egyre nehezebbé válik, míg nem egy ponton már elviselhetetlen és a kezdeti lelkesedés, az inspiráció, a változás vágya halovány folttá válik, már azt sem tudom mi a francért csinálom, amit csinálok, pedig én akartam, de minek?
Erre mit mond a régi rendszer?
Hát erről beszéltem…
Szerintem évtizedekig küzdöttem ezzel a működéssel, és a legrosszabb és talán a legrémisztőbb az volt az egészben, hogy azt hittem ez a valóság, azt hittem ez vagyok én. Mint amikor a bőrödet akarnád letépni, de nem teheted, mert iszonyt fáj és nem érted mások ezt hogy teszik meg. Mintha ki akarnád szakítani magad a saját testedből, de ez képtelenség. Ezért hát azt mondod ez vagyok, nem tudok ez ellen mit tenni.
Ironikus, főleg azért, mert 2007-ben kezdtem el az önmagam fejlesztésével foglalkozni, mégis még így is 15 éven át a saját csapdáimban éltem, vagyis nem láttam a fától az erdőt. Nem tudtam önmagamra egy másik tudatosságból rálátni. Vagy írhatnám azt is, hogy az, amit önmagamnak hittem teljesen elfedte a megértését annak, hogy nem ez az identitás vagyok.
Messziről indultam neki, de szerettem volna egy keretet adni, mert talán így te is jobban tudsz azonosulni ennek az írásnak az üzenetével.
Mit jelent ma a kiválóság számomra?
Itt vagyok ebben a létezésben az eddigi utam pontján, a múlt és a jövő metszetén. Az, ami elmúlt ne szóljon bele, abba, ami előttem van. Szeretném kihozni önmagamból és az életemből a legnagyszerűbbet, megtapasztalni a legnagyszerűbb megnyilvánulásomat, a legbölcsebb létezésemet, amit az idő megenged, hisz limitált az időnk.
Minden pillanat érték, minden pillanat lehetőség, hogy közelebb kerülhessünk önmagunk teljességéhez.
Amikor az AIDEM könyvet megírtam, amit ingyenesen elérsz itt a weboldalon, akkor egyszerű volt a koncepcióim, ami azóta sem változott. AIDEM = Awaken Your innen Divine Essential Method – Ébreszd fel a belső Istenséged – esszenciális módszer.
A kérdés pedig, amit felteszek magamnak: Ez a gondolkodás, hitrendszer, viselkedés közelebb visz-e a belső Istenségemhez a forráshoz önmagamban, a szeretethez?
Ezt a kérdést feltehetem minden pillanatban, bármikor és folyamatosan
Az, amit most csinálok közelebb visz-e az álmaimhoz, a vágyaimhoz?
Nem akarom megválaszolni, mert instant jön úgy is a válasz. Igen vagy nem… Az AIDEM-ben van egy rész a kvantum fizikánál, ahol Nassim Harameinről és a tudatosságról írok. A véletlen Umiverzumról, ami nem létezik.
Ha adsz egy látássérültnek egy Rubik kockát, hogy próbálja meg kirakni, és előtte még soha életében nem rakott ki ilyet, akkor az idők végtelenségéig forgathatja, mire végre kirakja. Van erre egy nagyon beszédes levezetése Nassim Harameinnek, amit megtaláltok a könyvben.
A lényeg, hogy ha kap visszacsatolásokat, mint az egyszerű igen és nem, a kirakás közben, akkor a sok emberöltőhöz képest nagyjából 15 perc alatt képes lesz kirakni a kockát.
Ha a régi működésünk bebetonozott szokás és hitrendszeréből szeretnénk kilépni, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy az automatizmusaink uralják a jelenünket, az egyetlen pillanatunkat, amikor valójában változtathatunk az életünk menetén.
- Tudsz-e annyira tudatos lenni, hogy felismerd a mintát, amit viszel?
- Tudsz-e annyira tudatos lenni, hogy megkérdőjelezd a jelen pillanatban a cselekedetedet?
- Tudsz-e annyira tudatos lenni, hogy feltedd a kérdést, az, amit most gondolok/érzek/cselekszek/hiszek közelebb visz ahhoz, amire valójában vágyok, amit igazán megszeretnék tapasztalni?
Ehhez persze kell tudnod azt is, hogy mit akarsz és itt jön a kiválóság másik aspektusa, ami talán sok ember számára kényelmetlenebb, mint maga a kiválóság. Ez pedig a megalkuvás.
Beéred-e kevesebbel? Elfogadod-e azt, ami van, mert egyszerűbb, mint kilépni a megszokottból?
A legtöbb ember középszerű életet él középszerű gondolatokkal és közben vágyakozik arra, hogy valami nagyszerűt tapasztaljon meg, hogy valami nagyszerű következzen be az életében. Középszerű gondolatokkal és korlátozó érzésekkel nem lehet a nagyszerűséget megtapasztalni.
A kiválóság a nagyszerűség természetes formája önmagunk megtapasztalására.
Mit kezdesz az időddel?
Nézhetsz filmeket, görgetheted a telefonod vicces videókat nézegetve, vagy , panaszkodhatsz, vagy a híreket is olvasgathatod.
Mit gondolsz ezek mit tesznek hozzá az élet nevű játék csodáinak a megtapasztalásához?
Mit ad ez neked önmagad felfedezéséhez?
Ugyanezt az időt fordíthatnád tanulásra, meditálásra, önmagad megértésére, napló írásra, új képességek fejlesztésére, amik közelebb visznek ahhoz, akivé válni szeretnél?
Gondolj csak bele!
- Mi van, ha megteszed azt, amit kell, milyenné válna az életed?
- Mi van, ha jelen vagy az életedben, milyen megtapasztások érkezhetnének meg hozzád?
- Mi van, ha odafigyelsz a valódi szükségleteidre, mi az, amit itt és most megváltoztatnál?
- Mi van, ha minden nap azt teheted, amit csak szeretnél, milyen életet élnél?
Tehát csökkenteni a szakadékot a potenciál között, aki lehetek és aközött, aki vagyok egy másik definíciója annak, hogy mit jelen számomra a kiválóság, és ez nem arról szól, hogy megmutassam másoknak mire vagyok képes, mert az egyáltalán nem érdekel. A kiválóság arról szól, hogy a legnagyszerűbbet hozzam ki magamból és az életemből minden pillanatban.
Ma jött szembe velem az üzenet: “Élvezd ki minden cseppjét!”, ehhez annyit tennék még hozzá, hogy megalkuvás nélkül!
Kérdések neked:
- Hogy érintett az, amit olvastál?
- Neked miről szól a kiválóság?
- Mi volt a legmeglepőbb számodra ebben az írásban?
- Mi az, amit önmagad számára elraktál belőle?
- Mi volt a legfontosabb üzenete, amit másokkal is megosztanál?
- Mit fogsz tenni a következő pillanatban?
Csodálatos napot!
Ákos
Itt hallgathatod meg ezt a bejegyzést:
Powered by RedCircle
Prémium ingyenes tartalmak:
Ajánlott tartalmak:
Az autista gyerekek Koherens Távgyógyításának a sikerei – Dr. Joe Dispenza
Dr. Joe Dispenza távgyógyító kísérletei autista gyermekeknél figyelemre méltó eredményeket hoztak. A Coherence Healing módszer jelentős javulást mutatott egészség, kommunikáció és szociális készségek terén. Tudj meg többet a gyógyulás folyamatáról és a szülői visszajelzésekről!

Iskolai meditáció – Tanulmány összefoglaló
Milyen hatása van az iskolai meditációnak a gyerekek viselkedésére? Milyen eredményeket hozott a 10 hetes mindfulness program?